top of page

Gyere el a Pulzus megnyitójára!

Szerző képe: Koncz DorottyaKoncz Dorottya

Frissítve: 2021. máj. 11.



HU:

Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek én a beszédhez, mert fiatal vagyok! Az Úr azonban ezt mondta nékem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek és hirdesd, amit csak parancsolok! Azután kinyújtotta kezét az Úr, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom az igéimet!

Jer 1; 6-7, 9


Egy olyan sétára hívunk benneteket, amelyben kiemelkedő szerepet kell tulajdonítanotok az érzékszerveiteknek, az érzékelésnek. Ezek vezetésével fogtok eljutni stációról stációra, miközben betekintést nyerhettek a Pulzus lüktetésébe. Minden állomás egy eltérő típusú cselekvésen keresztül hozza közelebb a közönséghez az Isten igéjét és a Pulzus tevékenységeit.

Az alábbi kérdésekre kereshetjük együtt a választ:

Milyen ízű az Úr igéje? Milyen hangon szól hozzám, milyen ritmusban? Mikor válik tapinthatóvá az evangélium?

Szeretettel hívunk titeket a Pulzus megnyitójára, ahol 35-40 percben járhatod körül ezeket a kérdéseket, és kóstolhatsz bele egyesületünk működésébe.

Hogy biztonságban legyünk és mind személyes élményekben részesülhessünk, maximum 7 fős csoportokban, 20 perces eltéréssel indítunk titeket útnak. Ezért kérünk, részvételi szándékodat jelezd az alábbi regisztrációs űrlap kitöltésével:


Szeretettel várunk titeket május 22-én, szombaton a Mărginașă (Szélsőutca) u., 42. szám alatt!


EN:


Jeremiah 1:6-9

Then I said, “Ah, Lord God! Behold, I do not know how to speak, for I am only a youth.” 7 But the Lord said to me,“Do not say, ‘I am only a youth’; for to all to whom I send you, you shall go, and whatever I command you, you shall speak. Do not be afraid of them, for I am with you to deliver you, declares the Lord.” Then the Lord put out his hand and touched my mouth. And the Lord said to me,q“Behold, I have put my words in your mouth."

We invite you to participate in our specially organized Pulzus opening, which will be an exhibition, a walk but also an experience. Your sensory-organs will be playing the biggest parts in this peculiar outing. Your sense of feeling, your sense of hearing, tasting will bring you forward from station to station.

In this event we’re all seeking the answers to the following questions: How does the word of God taste like? In what voice does He speak to us, in what rhythm? When will the gospel become tactile?

Come with us and meet our organization through this special experience filled with senses!


We want to welcome as many people as possible, that’s why, due to the current coronavirus regulations, we need to break down the participants in smaller groups (7 people/group). Each group-guiding will take up 30 to 40 minutes. We would like to organize a group with English guiding, those who would like to sign up, please contact dorottya@pulzus.ro.


We look forward to meeting you on Saturday, 22 May!

70 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


PULZUS

Csatlakozz csoportjainkhoz.

Hallgasd zenénket.

Elmélkedj a tanításokon.

Ismerd meg Jézust.

És keress fel bennünket.

 

Email: hello@pulzus.ro

Cím: Kolozsvár, Marginasa u. 42. 

A honlapfotókat készítette:

Kiss Gábor
Orbán Eszter 

  • Facebook
GYORS NAVIGÁCIÓ
  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
bottom of page