Az önkéntes hétvége a hétköznapokból kiszakadva lehetőséget adott fejlődésre táborszervezés terén, ugyanakkor sor került csapatösszerázóra és nagy beszélgetésekre. Megérkezve áhítattal és dicsőítéssel áldottuk együtt az Urat, aminek olyan közösségi és szellemi ereje van, amit semmi más nem adhat vissza. Mindezt követően betekintést nyertünk a dicsőítés rejtelmeibe, a táborok költségvetésébe és az evangélizációs életmód mikéntjébe, ami úgy vélem mindenkinek adott egy más szemszöget - legalábbis nekem biztosan.
Vacsora után nagy nevetések közepette különböző témákról beszélgettük és a napot egy laza, szintén humoros filmmel zártuk. Másnap nagy brainstormingolás folyt a Télitábort illetően. Én már nagyon izgatott vagyok és ajánlom már most jegyezd fel a dátumot (február 16-19.), megéri! A végén csoportszobros visszajelzést kellett adjunk, ahol a mi csapatunk egy függőágyat ábrázolt, mivel ez a hétvége minden jóval teli volt csak pihenéssel nem.
Írta: Boér Hanga Beatrix
Nekem nagyon tetszettek a műhelyek: úgy éreztem lehetőséget adtak, hogy elgondolkozzunk, miért is vállalunk/vállaltunk önkéntességet. Elhangzott az is, hogy miért fontos imában hordozni az egyes események megszervezését (legyen szó táborról vagy kisebb hitmélyítőről). Szó volt a költségvetésekről is, hogy mi a szerepünk nekünk (mint önkénteseknek), illetve, hogyan találhatjuk meg mindezekben Istent. Jó volt együtt dicsőíteni Istent énekléssel, megosztani gondolatainkat az igével kapcsolatban.
Időszűke ellenére jutott idő egymásra is, jókat tudtunk beszélgetni, nevetgélni és kikapcsolódni.
Az étel nagyon finom volt, és még forró csokit is kaptunk :) Örülök, hogy megoldódott az utazás, és mindenki kényelmesen meg tudott érkezni, majd haza is tudott jutni.
Köszönöm, hogy részt vehettem ezen az alkalmon, és feltöltődhettem.
Írta: Simon Péter
Comments