Átváltozás-márciusi kirándulás

Idén március 18-án, egy 13 fős csapattal elindultunk Borsa felé, hogy másnap nagy lendülettel nekivágjunk a megtervezett útvonalnak a Radnai havasokban. A csapat nagy része mikor megérkezett a szálláshelyre, hunyorítva ám, de megcsodálhatta a sötétben a hegyvonulat egy részét, amelynek tetejét hótakaró borította. A csapat másik része később érkezett, egy másik irányból, kisebb kitérővel Nagybánya felé :).

Március 19-én reggel, a szobából kilépve az erkélyre, két látvány is fogadta az embert, az egyik a csodaszép hegyi táj volt, a másik pedig egy disznótor. A gazda meg is hívott disznóbőr kóstolóra, de mi ezt kihagytuk.

Reggeli után elindultunk autókkal, hogy meghódítsuk a Gărgălău hegycsúcsot. Nem sokkal később már a felvonóról csodálhattuk a tájat, amit (kissé jeges) hótakaró borított.

Az indulás után, szokás szerint, a túrázó csapat több részre oszlott, aszerint, hogy ki hogyan bírta a tempót.

Az első kis csúcson megálltunk uzsonnázni, (néhányan azt hittük ez a cél :)), de nem kellett sokáig ebben a tudatban élnünk, mert hamar kiderült, hogy más a célpont. Innen egy Kafka idézettel haladtunk tovább, ami így hangzott: „A szellem akkor lesz szabaddá, ha többé támaszt nem keres.“

Úton a Gargaló csúcs felé haladva beszélgettünk, csendben voltunk, sízőkkel találkoztunk, s közben a szél sebesen süvített el mellettünk. Csodaszép látvány nyílt elénk valahányszor feltekintettünk. Legalábbis én ezt így éltem meg, mert gyakran azon kaptam magamat, hogy már megint "csak a lábam elé nézek", így volt ez akkor is mikor már csak pár méter választott el a 2158 m-es csúcstól, és egyszer csak felfelé haladva a hegyen azt vettem észre hogy már 360°-os szögben csodálhatom a tájat. Egyéni és csoportos fotózkodások után visszaindultunk.

Egy ponton lemaradtam és már a túracsapat végén haladtam. Miközben bevártam az egyik túrázót, azon gondolkodtam, hogy mennyire fontos 'csapatként' haladni. Bár egyedül hamarabb odaérhetünk a célhoz, de együtt tartalmasabb az odáig vezető út.

Úton visszafelé néha lesüppedt a lábunk, hol bokáig, hol egy-egy bokor felett elhaladva térdig/combig. A dombon lefele hol vidáman, hol pedig szenvedve, megvakultan az arcunkba érkező hótól, száguldottunk a popsitepsikkel.

A felvonóhoz érkezve utolért minket a naplemente, így már egy csodaszép színskálában is gyönyörködhettünk, nemcsak a vakítóan hófehér tájban. A sípályán lefelé néhányan sétálva, mások pedig popsitepsit ragadva haladtak tovább. Körülbelül 40 perc különbséggel mindenki leért épségben és nemsokára már autókkal haladtunk vissza a szálláshelyre.

Vasárnap reggel, reggeli és egy közös beszélgetés/Áhítat után többen is tovább túráztak, ezúttal a vízeséshez, néhányan pedig a szálláson maradtunk pihenni.

Estére mindenki hazaérkezett, és reményeink szerint ezúttal már senki nem tett meg fölösleges kitérőt, a magas üzemanyag árak miatt.


Hálásak vagyunk a Step out-Step in csapatnak a hétvége megszervezéséért és lebonyolításáért. Isten áldjon titeket!

Írta: Biró Kinga



9 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése