top of page

Nyárindító garden party a Geni Ifivel


Az ifisek beszámolói:


Számomra az ifis garden party a lelki feltöltődés színhelye volt. Jó pár hónap kihagyás után ismét visszakerültem a csodálatos fiatalok közé, akik a genit alkotják, és jól esett a barátságos, családias fogadtatás, amiben részesültem ismét. Nem volt pillanat, amelyik ne csalt volna mosolyt az arcomra. Olyan emberekhez kerültem közelebb pár tevékenység alatt, például a Twister során, akiket nem volt szerencsém az ifik során megismerni. A geni története hosszú időkre nyúlik vissza... Ha akkor, abban a bizonyos 32-es (remélem jól emlékszem) szobában Isten lelke ugyanígy éltette a közösséget, akkor úgy gondolom nekünk is megadatott a lehetőség, hogy egymásért és az ő dicsőségéért hálát adjunk. Hiszen ez az alkalom nem jöhetett volna létre a szervezők, főszakácsok, résztvevők lelkes hozzáállása és az ő Szent akarata nélkül.


Takács Boglárka


Számomra az első meglepő dolog az volt, hogy rengetegen jelentkeztek segítőknek, sokan ajánlkoztak, hogy hoznak nasit és, hogy milyen szép számban össze tudtunk gyűlni. Mivel szessziós idő, arra számítottam kisebb lesz a lelkesedés, de kellemesen csalódtam. Ami szerintem nem sikerült olyan jól, az a gyülekező. Segítőknek kicsit túl korai időpont lett megszabva, de szerencsére került munka is és segítő kéz is, aki elvégezze. Nekem nagyon tetszett a "nyitott büfé" stílusú tálalás, hogy mindenki vehetett mindenből és közben jót tudtunk beszélgetni. Sajnáltam, hogy nem volt elegendő hely és idő egy jó társasozáshoz, viszont szerencsére Robi társas kollekciójából akadt mit játszani. Szerintem a hangulat nagyon jó volt, ránk is esteledett. Sajnáltam, hogy nem volt jó világítás kint, mert a vége felé az arcokat már nem lehetett látni. Számomra nagyon jól telt, remélem lesz még szerencsém hasonló összejövetelre a jövőben is.


Simon Péter



40 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page